Négycsillagos Hotel Alsóörsön. Kiadó szobákkal és apartmanokkal várjuk Önt alsóörsi hotelünkben
.hu .en .de

Alsóörs a Balaton Riviéra gyöngyszeme

AlsóörsAlsóörsről: Almáditól Badacsonyig terül el a Balaton északi részén az a szemgyönyörködtető partszakasz, amit "Balatoni Riviérának" nevezünk. Mediterrán klíma, fénygazdag tavaszi, nyári, őszi napok, szőlőt érlelő lankák, gyümölcsöskertek, partokra néző dombhátak. Pannon derű, történelmi hangulat lengi be a tájat. A gazdag fürdőkultúra formálta mai képére a vidéket, ez a fő csábítóereje a mindinkább kiteljesedő idegenforgalomnak. Alsóörs a Somlyó-hegy lábára épült Árpádkori település. Elsőként 1200-as okleveleinkben említik. Az ide látogatót hatalmas strand, selymes víz, rengeteg napsütés és kényelem fogadja.

Vonzó, csalogató látványt, és rengeteg feledhetetlen élményt kínál a község. Régmúlt emlékeit ma is őrzik az ódon utcácskák, a permi vörös homokkőből rakott, vastag falú házak, udvaraikon faragott vályúkkal, itatókkal, mesterien kiképzett kútkávákkal, kapuikban zömök kerékvető kövekkel. Az aktív kikapcsolódást kedvelők pedig válogathatnak a település és a környék szolgáltatói által nyújtott rengeteg izgalmas program közül (részletesebben a programok menüpontban). A természet kedvelőinek is egyedülálló ez a vidék, kirándulásra csábít a falu környéke is. A Csere-hegyen épült kilátót 1935-ben avatták, 2003 – ban pedig felújították, Veszprém, Somogy és Zala megyére esik innen a tekintet. A Balaton a Bakony érintkezésének e kivételes földrajzi pontjára rövid sétányi erdei út vezet. Megéri a fáradságot. A táj egyszerre idézi föl a múlt romantikáját, s a jelen rácsodálkozásra érdemes értékeit, szépségeit. A hegy oldalában megbúvó arborétum szélében áll, a középkori tornyával messzire intő templom. Értékes építészeti megoldásokat 13. századi kegyúri karzatot, gótikus falrészeket csodálhatunk meg benne. Szomszédságában, a Petőfi-közben Európa szerte híres műemlék látható: a késő-gótikus kisnemesi udvarház, amit turbános kéménykiképzése után egyszerűen csak törökháznak neveznek. A Balatonra néző hatalmas, dongaboltozatos, kőpincés, faragott kőkeretes főbejáratú ház a tősgyökeres Guáth család tulajdona volt. Kivételes kincs nemzeti értékeink között.


Csere-hegyi kilátó

Csere-hegyi kilátó
Csere-Hegyi kilátó - Páratlan panoráma

A kilátó 1934-ben épült és 2003-ban teljesen felújították. A kilátó 12 m-rel magasodik a fák fölé, ahonnan egyedülálló panorámával kápráztatja el a kirándulókat.




Tovább »

Török Ház

Török Ház Török Ház - XVI. századi gótikus hangulat

Lenyűgöző Balatoni kilátás és változatos nyári rendezvények várják az idelátogatókat.

Tovább »

Lóczy barlang

Lóczy-barlangLóczy-barlang - Balatonfüred

Egy kis csónakázás a föld alatt.

Tovább »

Vízi múzeum

Vízi MúzeumVízi Múzeum - Balatonalmádi 

A múzeum anyagát az évek óta Balatonalmádiban élő kiváló horgász és üzletember Gönczi György gyűjtötte össze.


Tovább »

Szent Jobb-Kápolna

Szent Jobb-Kápolna
Szent Jobb-Kápolna 

A kápolna maga rendkívül apró, mégis nagy élményt nyújt. Szinte meglepetésként éri a látogatót, amikor csendes tóparti nyaralása során egy ennyire kifinomult műalkotásra bukkan. Külön élmény, hogy ezt az igényes mozaikképet egészen közelről figyelheti meg az ember. Hiszen a hozzá fogható alkotások gyakran a templomi mennyezet magasában vannak elhelyezve, itt pedig intim közelségben, szó szerint karnyújtásnyira. Kellemesebb, természetesebb viszonyba kerül így az ember a művészettel, ha az nem annyira grandiózus és hivalkodó.

Tovább »

Gömbkilátó

GömbkilátóVárdomb és Gömbkilátó - Balatonboglár

Xantus János a gömb alakú építmény vasszerkezetét valamikor a Budapesti Nemzetközi Vásárra készítette, majd Balatonbogláron helyezte el. A kilátó Boglár jelképévé vált.

Tovább »

Vörös és Kék kápolna

Vörös és Kék kápolnaVörös és Kék kápolna - Balatonboglár - Két kápolna egy dombon

Ma már egyik kápolnát sem használják liturgikus célokra. A szezon idején mindkettőben értékes kiállítások láthatók a délutáni órákban a Pincetárlattal.

Tovább »

Padlás Galéria

Padlás Galéria
Balatonalmádi - Menjünk fel a padlásra!

Tovább »

Szőlőskislaki Kastélypark

Szőlőskislaki Kastélypark Szőlőskislaki Kastélypark - Balatonboglár

Kellemes pihenés lehet egy séta a kastélypark különféle fái alatt.

Tovább »

Fischl-Ház

Fischli-Ház Fischl-Ház - Balatonboglár

Régészeti és ipartörténeti különlegességek egy helyen.

Tovább »

Bike Park

Bike ParkBike Park - Balatonföldvár

Aktív kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak.

Tovább »

Légli-Fazekasház

Légli-FazekasházLégli-Fazekasház - Szőlőskislak

A népi fazekasság iránt érdeklődők az Epres utca 7. szám alatt lévő Légli-fazekasházban a család és a manufaktúra munkáiból kaphatnak ízelítőt.

Tovább »

Kinizsi vár

Kinizsi várNagyvázsony, Kinizsi vár

Kevés olyan szép vidéke van a világnak, mint amilyen Nagyvázsonyt körülveszi. Északon a Bakony egyik legnagyobb csúcsa, a 600 méteres Kab-hegy magasodik, délen a Balaton-felvidék dombjaira felkúszó, vagy éppen völgyekbe települt községekben gyönyörködhet a szem.


Tovább »

Egry József emlékmúzeum

Egry József EmlékmúzeumEgry József Emlékmúzeum - Kis műterem tele csodálatos festményekkel

Badacsonyban közel a parthoz, a festőről elnevezett Egry József sétányon 1973-ban, a festő születésének kilencvenedik évfordulóján megnyílt a hajdani műteremlakásban - a festőnek és családjának 1941 óta otthont adó kis villaépületben - és a hozzá épített galériás, kétszintes kiállítóteremben az Egry József Emlékmúzeum.


Tovább »

Folly arborétum

Folly ArborétumFolly Arborétum - Sétára fel!

Az 1900-as évek elején létrehozott arborétum olyan különleges növényeknek ad otthont, mint például cédrusfajok, ciprusfajok, szír boróka, szabin fenyő, óriástobozú fenyő, tengerparti mamutfenyő.

Tovább »

Geológiai és botanikai tanösvény

Geológiai és botanikai tanösvényGeológiai és botanikai tanösvény - Séta a vulkánok földjén

A közel 4 km-es, önmagába visszatérő tanösvény bemutatja a vulkáni hegyek botanikai és zoológiai értékeit.

Tovább »

Balatoni Panteon

Balatoni Panteon Balatoni Panteon - Balatonfüred

A szanatórium színházterme alatt található fedett sétányon azoknak a kiváló költőknek, tudósoknak, kutatóknak az emléktáblája található, akik Füredről írtak, vagy fontosat tettek a városért.

Tovább »

Jókai-Villa

Jókai-Villa Jókai-Villa - Balatonfüred

Betekintés a XIX. századi arisztokrata világba.

Tovább »

Kossuth-Forrás

Kossuth-Forrás Kossuth-Forrás - Balatonfüred 

Egy kis felfrissülés

Tovább »

Horváth-Ház

Horváth-Ház Horváth-Ház - Balatonfüred

A ház nagyon szép, tiszta copf stílusú épület, nála nagyobb ebben a stílusban nincs az egész Balaton-vidéken.
1825. júliius 26-án itt tartották az első Anna-bált a ház urának lánya tiszteletére.

Tovább »

Soós-Hegyi kilátó

Soós-Hegy Soós-Hegyi kilátó - Balatonkenese

A Partfőről gyönyörű kilátás nyílik a tóra, és a tanösvényen végigsétálva megismerhetjük a térség különleges állat-és növényvilágát.

Tovább »

Falumúzeum - Balatonkenese

Falumúzeum Falumúzeum - Balatonkenese
Tovább »

Koloska-völgy

Koloska-völgy Koloska-völgy - Balatonfüred

A 761 hektáros erdőben érdekes erdőtársulatokat figyelhetünk meg. A kilátótól jelzett turistaúton (kék és zöld) juthatunk el a csodálatos Koloska-völgybe és a Koloska-sziklákhoz. A kőbe foglalt Koloska-forrás előtt kis tavacska is található, mely azonban aszályos időben kiszárad.

Tovább »

Szép kilátó

Szépkilátó Szép kilátó - Balatongyörök 

Belátható az egész Balaton

Tovább »

Szobakű-barlang

Szobakű-barlang Szobakű-barlang - Balatongyörök

Földalatti szépségek.

Tovább »

Büdöskúti Arborétum - Balatongyörök

Büdöskúti Arborétum Büdöskúti Arborétum - Balatongyörök
Tovább »

Irma-pusztai halastórendszer

Irma-pusztai halastórendszer Irma-pusztai halastórendszer - Balatonlelle





Kapoli Múzeum

Kapoli Múzeum és Galéria Kapoli Múzeum és Galéria - Balatonlelle



Tovább »

Fel ˆ

Laroba Hotel****
8226 Alsóörs, Füredi út 42.
Telefon: +36 87 / 575-210, Fax: +36 87 / 575-213
E-mail: ertekesites@hotellaroba.hu; recepcio@hotellaroba.hu

Seo | design by: NetStilus | PHP-MySQL: cidalain | Copyright * Hotel Laroba * 2000 - 2012 | Admin




Laroba Wellness Hotel**** Cimkék: wellness hotel, wellness szálloda, wellness hotel balaton, balaton wellness hotel, wellnesshotel, hotel wellness, balatoni nyaralás, Wellness üdülési csekk elfogadóhely, Üdülési csekk elfogadás, fizetés üdülési csekkel, balaton üdülési csekkel

Bezárás Bezár

Web Site Impressum

A Laroba wellness & Tréning Hotel**** Balatoni wellness hotelünk Alsóörsön a Balaton parttól 250 m-re található. 33 db légkondíciónál köztük pezsgőkádas Superior plus szobákkal, wellness részlegünkön élménymedencével, pezsgőfürdővel, csillagfényes finn szaunával, fényterápiás infra-szaunával, aromaterápiás gőzfürdővel, merülő medencével, jégkúttal, só-kamrával, só-pezsgőfürdővel, szoláriummal és pihenőszobával várjuk a vendégeket, akik több mint 30 féle masszázs, aromafürdő és wellness kezelés közül válogathatnak. Szolgáltatásainkat vendégeink fizethetik üdülési csekkel.

Tulajdonos: Laroba Wellness Hotel****

Címsorszöveg: Laroba Wellness hotel, wellness, tréning, csapatépítés, üdülési csekk elfogadóhely, Balaton wellness hotel, Balaton üdülési csekk elfogadóhely, wellness hotel Balaton

Linkfelhő: Wellness hotel, Balatoni nyaralás, balatoni wellness hotel, üdülési csekk elfogadóhely, csapatépítés, wellness hotel üdülési csekkel, tréning hotel, balatoni szállás, Balaton wellness, Alsóörs wellness, wellness pihenés, konferencia, wellness üdülési csekkel, üdülési csekk elfogadás, fizetés üdülési csekkel, balatoni szállás üdülési csekkel

Készült: 2010.06.15.

 

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső

 


Bezárás Bezár

NetStilus Web Design

Mobiltelefon: 06 30 331- 85- 02
Mhelyi telefon: 06 87 581 - 235
Fax: 06 87 343 - 457
E-mail:
Web: www.netstilus.hu


Bezárás Bezár

  • KÖSZÖNTŐ
  • 2. oldal
  • 3. oldal
  • 4. oldal
  • KAPCSOLAT

Kezdő oldal (index.php)

....

 

 

2. oldal

...

3. oldal

...

1. oldal

...

Kapcsolat

...

 


Bezárás Bezár

Cidalain

Dinamikus weboldalak készítése. Az oldalon megjelenő információk adatbázisba rendezése. Lehetőség van egyedi tartalomkezelő beépítésére, mely segítségével Ön egyszerűen változtathatja oldalának tartalmát, pl folyamatosan írhat híreket a főoldalra, termékeit naprakészen tarthatja, képeket tölthet fel a galériába, stb.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk, írjon üzenetet az alábbi űrlap segítségével.

Web: www.cidalain.uw.hu


Bezárás Bezár

Névjegykártya

Hotel Laroba 8226 Alsóörs Füredi út 42. térkép

Kirchner László ügyvezető (irányítási feladatok)
+36-87/575-210; +36-20/377-46-26
kirchner.laszlo@kcatering.hu

Kirchner Rózsa ügyvezető (gazdasági feladatok)
+36-87/575-212; +36-20/377-46-36
kirchner.rozsa@kcatering.hu

Kirchner Balázs ügyvezető (étterem vezető)
+36-87/575-215; +36-20/377-46-46
info@kcatering.hu

Tavaszi Zsolt szállodavezető
+36-87/575-217; +36-20/377-46-57 ertekesites@hotellaroba.hu